A webáruházat a Nagy Zsolt József Egyénivállalkozás üzemelteti. A vállalkozás 2013. októberében alakult meg. Immár 9 éve van jelen a piacon. Tevékenységünk nagyon összetett és sokrétű, mivel az internetes kereskedelem területétől kezdve egészen a szolgáltatás nyújtásig tevékenykedünk az egész ország területéről rendelkező lefedettséggel. Vállalkozásunk azzal a céllal jött létre, hogy munkahelyet teremtsen két megváltozott munka képességű ember számára, akik látássérült és mozgássérült szegmens sérüléssel rendelkeznek. A vállalkozás éves árbevételének nagy részét az internetes kereskedelem teszi ki immár 2018 óta, mivel az EMAG partnereként is jelen vagyunk a világhálón. Kis részét pedig az olyan szolgáltatások, mint például a videókazetta digitalizálás, vagy másrészről pedig a magnókazetta digitalizálás is.
A vállalkozás jelenleg 2 főből áll össze:
Tagok: Nagy Zsolt József, aki a vállalkozást alapította és működteti, és a feleségem, aki szorgalmasan tevékenykedik abban, hogy segítse a munkámat. De nézzük azt, hogy valójában miért hoztam létre a vállalkozást? 2013-ban, amikor a vállalkozást létrehoztam, akkor elegem lett abból a bizonytalan helyzetből, hogy van munkahely, vagy nincs munkahely, és ezért mertem álmodni egy nagyot, és az akkor még csak barátnőmmel és munkatársammal együtt belefogtunk a vállalkozásba. Azóta kaptunk hideget, meleget, és a számítástechnikai szolgáltatások kapcsán láttuk, hogy jó az, amit csinálunk, mert elégedettek voltak az ügyfelek, akik igénybe vették szolgáltatásainkat.
Aztán a COVID idején az első hullám kapcsán rájöttünk, hogy nekünk mint megváltozott munkaképességű embereknek egy olyan munka kell, ami COVID álló vagyis, hogy akkor is tudjuk csinálni, amikor mások éppen nem tudnak elmenni a munkába, ezért még erőteljesebben rákapcsoltunk a dologra.
Arra kérjük ezen az oldalon az embereket, hogy akik látnak a webáruházban lehetőséget, illetve ezt az oldalt elolvasva Bennünk lehetőséget, akkor Rendeljenek tőlünk szolgáltatást, vagy terméket egyaránt. A szolgáltatások be és kiszállítását miután elvégeztük a kért szolgáltatást futár szolgálat segítségével teljesítjük.
Fizetési módunk is van, mivel az Oldalon a régi hagyományos módokon kívül Online Bankkártyával is lehet fizetni, melyhez a SimplePay ad segítséget és partnerséget a részünkre. De amennyiben az ügyfél utólagosan meggondolja magát, hogy mondjuk utánvét helyett ő online szeretne fizetni, akkor távoli linken keresztül is tud nálunk fizetni a SUMUP rendszerén keresztül. Ehhez egy e-mail címre, vagy telefonszámra, vagy facebook fiókra van szükség.